2011. december 13., kedd

Az élet Paraparaumuban

Szevasztok kicsit rég írtam már ide. Ez egy darabig azért volt mert a fantasztikus repülő idő után kb. 3 napig esett az eső aztán egyszer csak megint kisütött a nap és nekiláttunk szorgosan repülőzni ismét. Hamarosan megjöttek az első utasaim akik közül 2 röviddel a felszállás után rosszul is lett (általában mindig akkor amikor rohadt nehezen végre találtam egy kis emelést a gyenge kis cumók (ejtsd kumók: cumulus humilis) alatt, mert hát olyan rohadt nagy emelések sajnos nem voltak egyik nap sem). A terepet még szoknom kell a baromi szép felhők nem feltétlenül jelentik az ígéretes 3 métert erre felé. Sokkal inkább az a fontos hogy fúj a szél hogy áll a domb és mennyi ideig sütötte a nap vagy éppen nem sütötte, a többi lényegtelen. Ja és a see breeze ilyet se láttam még az alföldön, tehát van mit tanulni.
A sok eső után kis időre kisütött a nap. A reptérrel szemben a Kapiti sziget látható.

A pad mellett jobbról egy Pukekó látható az esőben, semmirevaló kis madár ez a húsa ehetetlen tehát nem vadássza őket senki így hát jönnek mennek minden felé.
Ez ugyanaz a Pukekó csak kicsit odébb ment a hangár előtti betonra hogy megnézze a pocsolyákat.

Tehát néhány nap napsütés után ismét eső jött, de hát ilyen Új Zéland minden nap más. Aztán közben volt néhány barbecue az itteni arcokkal az jó mert ingyen kaját és piát mindig elfogadunk :) Volt egy az előző szombaton egy kis szállítókocsizásban is részem az egyik nagy ágyú beleállt 100k után, de aznap én az utasokkal fent se tudtam maradni. Megcsodálhattam az itteni gazdák vendégszeretetét és tényleg ők valóban örülnek neki ha valaki leszáll a földjükre. Na nem úgy durván azért, csak úgy finoman.

Néhány fotót mellékelek a rezidenciámról is, mert nem akármi kéróm van itt az az igazság:
Az északi oldal.
A gépészet. Esővizet gyüjtőtartájok. 
A kis házam nyugat felé néző ablakai.

A klub ház nyugati oldala.




Na végre egy kép a levegőből.

Tehát Paraparaumu egy kis város, kb. mint Kistelek. Szóval nem sok dorbézolásra van itt lehetőség, de nem is baj nem fogy annyira a dollárom. Amikor szar idő van azért a pilóták megtalálják a színvonalas mulatozóhelyeket még az ilyen világ szélén heverésző faluban is.
 Jazz koncert a zongorista egyébként vitorlázó repül is van egy szép Libelleje. Talán épp a summertime megy.

Mel és Zach érdekesen figyelik az előadást.

DB time!

És egy kis alacsony felhőzet / átvonuló hidegfront

Aztán egyszer csak megint kisütött a nap és kitoltuk a gépeket a hangárból jöttek az utasok ismét, persze megint nm bírtam fenn maradni. Elég rövid az ablak a see breeze beindulása és a termikek indulása között ezért időben kell felszállni, hogy még az elérhető és kikörözhető emelésekben fent lehessen maradni. Később már csak a hardcore szikla kerülgetős kockáztatós megoldás marad én még egyenlőre csirke vagyok és nem nagyon megyek beljebb a hegyek fölé. Csak akkor ha az alap legalább 6000 láb (kb 1800m) a kissebb hegy itt 1000m aztán utánna jön a Mt. Hector 1550m Ő a legnagyobb a környéken. Mindegy nekem a kis dombok néha túl magasak szóval még csak kóstolgatom a lankákat.
Szombaton végre elkezdtük Jhonnal az új zélandi szakszó megszerzését jelen papírjaim alapján. Itt sincs másképp a hatóság akkor boldog ha 1.5kg papírt eléjük zúdítunk. Legalább megvan, hogy hova tűnnek a fák Dél Amerika őserdeiből. A szombat ráment a papírmunkára meg az itteni procedúrák átbeszélésére, mondjuk az nem baj mert időnként heavy traffic van. Dash 8-300 szokott jönni menni napi 3-szor két repülőiskola is van itt tehát kell figyelni rendesen. Aztán vasárnap végre repültünk is, hát izzadtam mint k.rva a templomban, rendesen megdolgozott John bácsi. Az első fordulónál megkérdezte tőlem, hogy szerintem miért kéne tovább folytatnunk ezt az ellenőrző repülést. Hát ugye egyszerű alföldi pilóta létemre nem olyan látványosan kezdtem el pásztázni a körülöttem elterülő légteret, hanem inkább csak úgy tessék lássék módjára jól bevágtam a Cubot a fordulóba, hogy azért érezze a vizsgáztató, hogy nagyon kézben van a technika. Aztán meg aki szembe jön azt úgy is észre veszem mikor elébem ugrik. Ezek után már járt a fejem ha kellett ha nem. Fordulgatunk kis bedöntéssel, naggyal aztán irányokra ezzel megelégedett. Utána elmentünk megnéztük az egyik kényszer placcot. Az nagyon tanulságosnak bizonyult, mert iszonyat pici placcról van szó. Keskeny fák veszik körül. A kis reptér felé repülve a hosszú fal elején kb 600lábon voltunk le is kapta a gázt kedves oktatóm, aztán kérdezte, hogy na most mit csinálok. Na de nem estem ám kétségbe mondom neki megyünk leszállni a csöpp kis kaszált csíkra. Na életem első leszállása a Cubbal nem is lett olyan szar, csak kicsit volt fostos imitt amott de azért elment. Szépen visszagurultunk a csík elejére aztán neki ereszkedtünk a levegőnek ismét most kapásból felszállásból kapta le a gázt a kis huncut, de ezúttal se remegett meg a kezem. Aztán mutatott két utat a levegőből olyan 200m lehetett a két párhuzamos út között. Forduljak meg a két út között de ne menjek ám túl egyiken se. Ez is meglett húztam a Cubnak ahogy lehetett. Igen szeretni való kis jószág ez a Cub de tényleg. Még egykét trükkös beugratós ravasz feladat következett aztán irány haza. Jöhet a futóra szállás azt olyan sokat nem csináltam a TRT-vel sem. Hát el is sikerült az első futóra szállást baltáznom, szépen pattogtam öröm volt nézni illetve másoknak biztos Johnt azért nem volt túl lelkes a történtektől azt javasolta hogy ezt jó lenne meg ismételni. Én is úgy láttam jobbnak ha ezt a leszállás kísérletet jobb ha gyorsan elfelejtjük. Új kör új remények még mindig nem eléggé nyomtam orra a repcsit szóval új kör aztán hoppá megint motor hiba szimulálása felszállásból. Azt tudni kell, hogy a repteret lényegében a város veszi körül itt a belváros az maga a reptér tehát motor hiba esetén csak egy esély van a katasztrófa elkerülésére. Így hát 1 vagy van előttem annyi hely, hogy leszállok még a reptéren belül, vagy 2 vagyok olyan magasan hogy vissza tudok fordulni a reptérre. Mi olyan magasan voltunk hogy szépen megpördítettem a Cubot vissza a 34-es pályára még rádiózni is tudtam hogy milyen procedúrát fogunk használni. És most ezúttal sikerült szépen a futóra szállás is. Repülés utáni kiértékelés: nyissam ki szemem meg fülem mert itt rengeteg repülő jön megy és tényleg Szegedhez képest ez tényleg London Heathrow. 


A Piper PA-18 Cub


Aztán ismét hétfő lett és szar idő egy hétig John elhúzott valahova valamit csinálni ha visszajön a héten befejezzük a Pawnee átképzést.

2011. december 1., csütörtök

A Zátony

A meglehetősen sokáig tartó repülőzés után (ezt majd egyszer máskor kifejtem, de ahhoz képest hogy egy meglehetősen nívós társasággal utaztam így is igénybe veszi az embert a 13 órás egyirányú repülés miközben valami kis gyerek végig üvölti az egész utat) , nagyon nagy örömmel fogadtam a kedves bevándorlásiaktól a 3 hónapra szóló visa beütését az útlevelembe. Ekkor már csak egy órás repülő út választott el Wellingtontól. A gépemet lekéstem, de sebaj legalább a sok üldögélés után végre szabadon futkározhattam az Auckland international terminálból a domesticbe, 700m 23 kg kézi és 15 kg háti poggyásszal.  Gyorsan el is értem a check in pulthoz ahol hamarjában felraktak a következő Wellingtoni járatra.
http://www.youtube.com/watch?v=k9cdHj_ccLA&feature=related

Az első néhány napban fújt a szél mocskosul és esett az eső, nem igazán éreztem magam a vitorlázó repülés Mekkájában, az itteni srácok (inkább bácsik) nagyon rendesek és segítőkészek. Különösképpen Ross (Ő egy modern hippi de erről majd máskor). És eljött A NAP amikor is előjött a nap és egyszercsak cumulusok az égen gyorsan előrángattuk a Pawneet (Pónit) meg a DG 1000est. Aztán fel is szálltunk a 16-os fűről. A DG baromi kezes legalábbis a 18m es kiadásban (de szerintem 20m sem lehet olyan rossz) az itteni DG-k fix futós club verziók de igazából baromi jól csúsznak. Az első felszállásból rögtön kimentünk a gerinc fölé George-al (az itteni Nagy Sanyi - Mihók keverék). 2 órát repültünk eleinte egy kicsit kecske rágta termikekben emelkedtünk de aztán bejavult az idő és szép kerek 3m-t lehetett tekerni de igazából az emelések szűkek volak tehát volt a tű a 0.5-4 méteren át mindenhol. A reptértől keletre oldottunk le kb. 1200m-en, a második gerinc fölött a kis cumók alatt. Lényegében az első gerinc után nincs terep, tehát észnél kell lenni, de ha jó az idő akkor nincs gond (mondjuk általában a problémák nem akkor jelentkeznek amikor jó az idő, bár nálam néha akkor is). Hát mit mondjak az első termik fogásnál azért picit bekakkantottam kb 100mel a szikla fölött, George nyugodtan ült mögöttem hagyta, hogy bénázzak, lent a földön annyit mondott, hogy egészen addig én csinálom amíg meg nem ijesztem (valami okos alföldi ötletemmel).



Így néz ki a környék a levegőből, de majd még pakolok fel néhány képet. A kis bevezető a hegyi repülésbe című csúszkálás után, csináltam még két felszállást a hátsó ülésből is, így aztán 2-ből 2szer sikerőlt is kicsit jobban oda kennem a technikát a földhöz mint szerettem volna. Minden esetre ha George nem szól semmit akkor olyan nagy bajt még nem csináltam.
Az abszolút tökéletesen csodás repülés után eltettük a technikát szebb napokra kiértékeltünk, és este ettünk egy kis steaket Rossal. Meg is jegyezte hogy nem igazán tudom leszedni a vigyort az ábrázatomról. Nem is tudtam volna leszedni sehogyan se mert most repültem életemben először Új Zélandon és ez jó!

Ma pedig életemben először voltam horgászni és fogtam is nem is akár milyen halat, íme az ékes bizonyíték:



 
És a két ifjú titán akikkel megtámadtuk a tenger fenekén élő fenevadakat:


Balról jobbra: John és Mike a Wellington Gliding Club ifjú tehetségei

2011. november 24., csütörtök

The adventure starts

Szevasztok!

Még igazából nem nagyon megy az angol nyelvű szöveg írás tehát addig nem is erőltetném ezt a műfajt amíg nem helyezem szilárdabb alapokra a nyelvi jártasságomat. A bőrönd össze állt 23.3 kg éppen belefér  a  lowcost pici pézér szállító légi fuvarozók elképzeléseibe arról, hogy mennyi cuccot vigyél 3 hónapra.
A lényeg, hogy holnap indulok, előtte még beugrok a szakszómért a tisztelt hatósághoz. Nem volt egyszerű összehozni, hogy pontosan péntekre kész legyen, de ezt majd leírom egy másik alkalommal.

Pusszantás mindenkinek