2012. október 11., csütörtök

England Baby!

Tehát ilyen szép nyitó kép után térjünk is a lényegre. Ez a bejegyzés kicsit csapongani fog mert néhány hete már elkezdtem és a képek is ilyen össze visszára sikerültek de ez ne tévesszen meg senkit. Amire emlékszem és van jó sztorim azt majd a képek alatt megtaláljátok. A blog közepén olyan érzésetek lehet majd mintha most kezdődne előlről de ez csak azért van mert ezt már kéthete elkezdtem írni, aztán feltöltöttem néhány képet de a kurzor a blog elején volt szóval így kicsit átvariálta a kronólógiaui sorrendet, és ismét kitörölni és feltölteni 30 képet nem volt kedvem. Szóval ez most egy kicsit nehezen követhető írás lesz. Azért nem olyan bonyolult hogy ne tekerjétek végig a képeket gyorsan, némi szöveggel ellátva :)
Élvezzétek ja és kommenteljetek mit szeretnétek hallani/látni a blogban!
Itt a legendás Cessna 210 éppen Bovec csúcsait láthatjátok a képen meg a repcsit meg egy darut az nem tudom miért van ott!

Itt most éppen az egyik kollégával önfeledten repkedünk az Angol tájban
Kötelékezni meg fotózni is egyszerre nem egyszerű a valóságban a tárgyak közelebbinek tűnnek :)
ASK 21 szárnyvég valahol Shenington közelében


Ez volt az első vitorlázásom a Szigeten, és azt hisszem az első orsóm is vitorlával. A műrepülés vitorlázó géppel nagyon nagy tutiság meg kell tanulnom :)
Glatton naplemente
Az iga vonó állat, Keszena (valójában az igazi iga vonó állat az a söförje ennek a szerkezetnek)
Glatton eső után/előtt egy hétig elég szar idő volt nem is történt túl sok minden még a blogra se írtam pedig az időmből kiadta volna :)

Newcastle környéke. A tutiság ebben a melóban az, hogy sokszor járunk nagy repterekre, és kissebb farm placcokra. Sokszor akad úgy hogy irányított légterekben kell repülnünk vagy azért mert átrepülünk vagy azért mert ott van a terület ahol fotóznunk kell. Ez az egyik dolog amit élvezek, amikor az irányítókkal kell egyezkedn, hogy beengednek-e a légterükbe. Az egész olyan mint a Kis Hercegben a Róka szelídítés de tényleg! Eleinte elkezdünk a légtér szélén dolgozni nem vagyunk útban a nagy repcsiknek meg ilyesmi, aztán egyre közelebb megyünk és a végén pedig ott vagyunk lényegében egy karnyújtásnyira a reptértől a heavy traffic meg jön megy. Egész izgalmas mikor a 777-es ott megy el mellettünk csak 300 méterrel magasaban.
A titok mindig az hogy reggel illedelmesen felhívom a tornyot elmondom mit szeretnénk, az igazán kényes részekkel pedig késöbb huzakodom elő. Pl.: az approach kellős közepén szeretnénk fotózgatni, ez kicsit körülményes mert amikor jön valami repcsi akkor odébb kell repülnünk pár mérföldet aztán gyorsan vissza néhány fotó aztán megint kitakarodnio a zónából, hogy nem legyünk útban. Mindez azért van mert a nagy repcsikben van (TCAS) röviden összeütközés riasztó rendszer kiabál a pilcsó arcába ha neki akar menni valami más légijárműnek a technikai részletekbe most nem akarok bele menni akit érdekel az kommenteljen vagy Wikipedia TCAS. A lényeg hogy ez ne síkítson a 737-esben miközben mi önfeledten fotózgatunk és a pilótának követni kell a TCAS utasításait ezért az irányítók mindig megfelelő elkülönítést biztosítanak. Pontosabban nekünk kell biztósítani Ők csak annyit mondanak hogy most húzzunk valahova máshova mert jön a nagy traffic. Egy szó mint száz kihívás az irányítókkal alkudozni főleg, hogy skótul nem értek olyan igazán jól! Mostanában leginkább Glasgow és Aberdeen légterében tevékenykedtünk.
Egy halom szivárványos kép
Ez sajnos nem tudom hol van de ez kb egy tipikus Angliai város valahol a szigeten egy folyóval a közepén.
Hoppá eszembe jutott Durham Tees Valley!
Angol tájkép valahol
A háttérben a tenger látszódik ha jól megnézitek a képet




A team in Scotland
Rep előtti előkészületek
Szélturbinák a dombtetőn












Sziasztok újra jelentkezem, ezúttal Angliából. Volt egy kis szünet az utolsó bejegyzés és a mostani között. Ez idő alatt sem tétlenkedtem csak nem volt kedvem írogatni a blogra meg mindig volt mást is csinálni :)
A lényeg az, hogy otthon befejeztem a CPL szakszómat hurrá nagy kardozást folytattam a hatósággal de szerencsére sokan segítettek, így gyorsan meglett apapírom lényegében még a vizsgám napján. Szóval ezúton is köszi mindenkinek aki hozzájárult bármilyen formában is a CPL-em sikeres lebonyolításához.
Itthon volt szerencsém repülni a legendás Cessna 210-es légijárművel nagyon faja kis gép nagyon teccik valami charter meló ilyen gépen egész jó következő lépés lenne :)

Na de vissza Angliához! Még Új Zélandon találkoztam a cég vezetőjével és ott megbeszéltük ha kész vagyok  a CPL-el akkor hívjam és valószínűleg tud munkát adni. Így is lett, ezért ülök már 4 napja az esőben itt a ködös Albionban.
A meló nagyon érdekes és változatos, alphangon egy fotóssal repülünk diesel C172-esen. A diesel motor nagyon jó egyszerű és nem hangos jó a fogyasztása tulajdonképpen sok mindenben jobb mint a benzines motor, egy hátránya viszont van ha elmegy a villany akkor a motor is megáll. De hát valamit valamiért, a zajt azért emeltem ki mert átlagban egy rendes napon 5-6 órát repülünk de szerencsére a 7,5 órás repülések sem ritkák. Ilyenkor lehet érezni a külömbséget a zajterhelésben :)

Tehát megérkezésem másnapján rögtön be is ültem az egyik Cessnaba és gyorsan lenyomtuk a helyi szoktató repüléseket. Először nem igen tudtam merre vagyok arccal, néhány trükkös navigációs feladat után, amiket sikeresen megoldottam (különféle picsányi reptereket kellett megtalálnom) volt benne egy kis szerencse is de hát az egyébként is kell ebben a szakmában. Utánna nyomtuk pár motor leállásos történetet hova szállnék ilyenkor szerencsére ezt is megnyugtatóan prezentáltam az ellenőrző repülésemet végrehajtó munkatársnak. Olyanyira sikerült jól bemutatni, hogy amikor levett gázzal a városnak fordultam mondván, hogy a placc amit kinéztem kicsit még közel van hát tágítunk rajta gondoltam (akkor megkérdezte a srác miután ijedtében rászúrta a gázt, hogy vitorlázom is?) Aztán megjegyezte ha netán esetleg valójában megállna alattam a szerkezet azért próbáljam meg megkísérelni az újraélesztését is ne csak egyből a terep felé vegyem az irányt!
Eleinte elég szokatlan volt a zsúfolt levegő és a rengeteg légtér. Nem egy magyarország ahol a kelet tájékoztatónál csak kb 2-3 repcsi van :) egy átlag délutánon.
Reptervekkel nem szarakodunk csak megyünk rozson árpán keresztül, ami nem csoda mert a kisgépes forgalom oriási. Valószínűleg a rendszer se bírná el ha mindenki minden egyes repülésre flight plant adna le :)
A nagy forgalom részben azért van mert Anglia volt a 2. Világháborúban Amerika repülőgéphordozója. Ha köpök egyet az tuti, hogy egy ex 2.VH-s reptéren esik le. Ezeket a reptereket vagy versenypályáknak alkították át vagy a kisgépes repülés vette birtokba ami rendjén is van, csak így tovább. Szóval sok a reptér sok a gép mégtöbb a légtér ami eleinte bonyolult áthátatlan rendszernek tűnt.
Tehát első nap kb 3 órát repültem de az eléggé el is fárasztott. Azt hittem pl. hogy tudok angolul rádiózni de ez hamar kiderült a számomra hogy semmi közöm hozzá. Szóval este neki is ültem kicsit átnézni a dolgokat fóniából mert eléggé kezdő stílusban nyomtam a történetet.
A következő nap megkezdődött a rendes kiképzés, hogyan repüljünk úgy hogy a fotós is boldog legyen. A feladat egyszerű, úgy kell manőverezni a gépet 800-1000ft AGL (above ground level, a nem megszállott repülőknek) között, hogy a bal oldalon ülő fotós színte felülről letudja kapni a tereptárgyat, házat vagy akármit.
Ami trükkös hogy én nem látom hozzám képest hogyan helyezkedik el a tereptárgy és azt sem hogy mit lát a fotós, de egy idő után kialakul a megfelelő reflex és autómatikusan jó helyre teszi az ember a repcsit, hangsúlyozom egy idő után nekem kb 4-5 nap kellett mire nem kellett túl sokszor visszafordulni megújra pozicionálni a gépet. Maga repülés fotózásközben trükkös tud lenni főleg ha turbulens az idő. Ha egy kicsit zsúfoltabb beépítettebb helyen repülünk akkor csak alacsonyan és lassan, ahogyan a nagy könyvben is megírták hogy így ne! Főleg ne házak fölött. Ilyenkor 50% os teljesítményen röfögünk kis fékszárny és sípoló átesés jelző. Mivel a Keszena (Cessna) szerencsére egy igen jámbor jószág, ezért nem kell pánikolni a sikító átesés jelző hallatán de azért résen kell lenni főleg ha szemét lökéses turbulens idő van.

Most itt beszéljen helyettem néhány kép
 Ezzel a kis masinával vontattam a vitorlázórepülő nemzeti bajnokságon Őcsényben, szuper kis gép Bellanca Scout a képnek semmi köze Angliához de gondoltam felteszek néhány pillanatot az otthoni nyárból is.

A következő kép:


A háttérben a lakókocsim az előtérben a diesel keszena
Glatton guruló út, balra a hangár

A lakókocsi vagy guruló ház kinek mi tetszik









EY

Itt most néhány kép jön Írországból/ról felülről











Valahol Walse fölött





Most kelünk át a tengeren 100 kilcsi csak víz fölött és a tenger egy cseppet se meleg volt a fedálzeten egy ócska mentő csónak nem olyan felpumpálós hanem rendesen pirotöltettel gyorsan beízítható, bár hat éve nem volt bevizsgálva


Dublin
Dublin még egyszer

Zöld Írország